Mikor összejöttünk, már jó egy éve beszélgettünk, telefonon. Addig csak elvétve esett szóba a találkozás lehetősége. Aztán változott a helyzet nyáron, és abból a szempontból jó volt, hogy júliusban, augusztusban, sőt szempterben is meg tudtk oldani a találkzásainkat 1-1-1 hétre. Ezek a talik kellettek, hisz egy távkapcsiban még ez is kevés. nem mindennaposak az élmények, egy hétig pedig mindenki igyeekszik a legjobb formáját hozni. Azért volt érdekes a helyzet az elején is már, mert a korkülöbség ellenére stimmelt minden, viszont neki volt egy ex barátnője, ha lehet így mondani. Ezt a lányt elmondása szerint sose kapta meg igazán. Családja volt, 1 éves kis gyermek édesanyja, és feleség, aki ingázó és zavart életét élte az identitásáa közepette. kiváncsiság volt-e részéről nem tudom, bizonyos jelek erre, más jelek meg amarra adtak következtetni. Rajongásig bele volt esve a párom, talán mert sose kapta meg, vagy más oka lehetett, nem tudom. Úgy mondta, benne megtalálta azt a szerény, női képet, ami számára egy igazi női kép. Ilyen egy igazi nő... Ez akkor nagyon rosszul esett, mivel tulajdonképpen ez egy kérdésre kapott válasz volt, hogy mivel jobb nálam, s miért érdemel ki tőle bizonyos tuladjonságokat, amiket én nem... Júliusban nekem volt egy kialakuló kapcsolatom, amit eldobtam miatta, hiszen Ő lépett fel, s tárta elém a helyzetet, én meg repdestem az örömtől, hisz régóta voltak gyengéd érzéseim, s valóban csak az a pici kis lökés kellett, amit akkor úgy éreztem, egy beteljesült álom... Rettentő gyorsan keveredtem vele intim kapcsolatba, s miután találkoztunk, boldog voltam, egészen addig, amig egy hajnalban ( nem tudom hogy első vagy második hetünket töltöttük-e együtt) szólt a telefon. Hajnal fél 5 lehetett. Nyár volt, olykor már fenn voltunk akkor, na meg hozzá kell tenni, Ő elég rossz alvó, így ezek az ébren alvások neki nem új keletű dolgok. Kitti volt, aki épp dolgozóba ment, és ilyenkor rendszerint hivogatták egymást. Aztán jöttek az sms-ek, hogy hiányzol, szeretlek, amit szócsata követett. Kérdőre vontam, s kértem, hagyja őt, ha engem választott. Minduntalan kihátrált a beszélgetésekből, magyarázkodásnak tüntek a válaszai, végül, belém akarta magyarázni, hogy csak barátok. Barátok? átlátszó volt mint a Nap. A párom még mindig szerelmes volt ebbe a lányba, én meg talán valami kis pótlék lehettem, aki akkor felmelegítette pár órára a szívét, na meg az ágyát leginkább. Legalábbis is így tűnt, s így is éltem meg...Ezt utána még a héten vagy 2x eljátszotta, amit nem értettem. A kérésem melyik része nem volt világos, zakatolt bennem... És az is, hogy én odaadtam mindent neki, hisz megtörtént...és azt mondtam, hogy szeretem őt. Itt jött a második csapás...de bár ne jött volna. Mikor ezt mondtam ő csak meredten, sajnálkozva, szeretettel csupán, magam se tudom azt az arcot leírni ami akkor tekintett vissza rám, de nem a szerelmes Nő arca nézett vissza, és összetört bennem a világ. Hisz otthagytam a barátnőmet érte, hisz azt mondta szeret... Hisz, ilyen szerelmi vallomást, amit tőle kaptam, nem igazán szoktam... hisz, hisz, hisz....Saját érzelmeim csapdájába estem bele... Időt kért. kérte, várjak. Kérte, hogy adjak időt arra, hogy letisztuljanak az érzései, hogy nyugodtan szerethessen.... Milyen diplomatikus válasz, ugye? Te viszont, aki hallgatja, és neked mondja, csak ülsz, és nézel ki a fejedből, hogy Atyám Uram, mibe keveredtél megint? Az összes szerelmi csalódásod emléke hirtelen feljön, feldagad egy nagy léggömb szerűségnyire, és a tű, ami kidurrantja, ott van, csak arra vár, hogy pukkadjon ki. Mit tesz a szerelmes nő? Belemegy. Időt ad. Bízik a jóban, hisz abban hogy viszont szeretik. A tűske megmarad, de a remény ott él benne.

Megosztás a facebookon

Repülj velünk a szerelem szárnyán...

varázsolj nekünk szerelem, valami szépet! valami olyat, amit mástól úgyse kaphatnánk meg csak egymástól.

Nekem Te vagy a levegő, Te vagy minden vágyam, akkor is, mikor haragszol, csak azt a mosolygós arcodat látom. sokszor eszembe jut, én túl fiatal vagyok hozzád, talán nem egy időnk van a Földön, de az biztos, hogy én nagyon sokáig foglak szeretni, amíg bírlak, amennyi tőlem telhet.

Vannak dolgok, amiket jó lenne magam mögött hagyni, az egyik, hogy annyira nagyon akarlak, hogyy teljesen ki sajátítalak. Ez rossz, tudom én is. Nem tudnálak oda adni senkinek, bár azt mondják, aki menni akar az úgy is el fog menni. Hát rászolgáltam már többször, hogy elhagyj, Te mégis ki tartasz mellettem időről időre, s ezért hálás vagyok, mégis hálátlannak mutatom magam. sokszor nehéz kimutatni mennyire szeretlek, aztán meg egyszerre rád zúdítanák minden érzésemet. olyan vagyok mint egy kisgyerek... viselkednem kell sokszor, megerőltetni magam, fura felnőttnek lenni, ebben a piszok szar világban, inkább elmennék Narniábay. Mikor kicsi voltam, nem y képzeltem a felnőtt létet. Te dolgozol csak és dolgozol, mást nem is látok belőled. Szükségem van Rád! A szeretetedre, a szerelmedre. és legfőképp, hogy minél több időt tudjunk együtt tölteni egészségben és boldogságban. Vajon lehetséges mindez számunkra?

Megosztás a facebookon

Jóval aligha tudok számolni még magam előtt sem. Napirendre térni, átgondolni, ezt az őrült érzés egy igazi feladat. kettő érzés, kettős fájdalom...

A féltékenységem örűletes méreteket szőtt, magamban keresve hibáim, egyre jobban szomorodok, és egyre nehezebb egy határvonalat találni, ami egy élhető életet, egy igazi boldog szerelem reménye. Remény? Ugyan! megint magam szédítem...

Egyet tudok, imádom ezt a nőt, a hálójába font, ha akarta ha nem. Azt hiszem, úgy érzem, megbánta már mikor olyasmi szavakkal játszott, mint, nehéz rajtam kifogni, én nem doblak el, csak mert problémás vagy. Talán Ő sem gondlta hogy ennyire.

Persze ne felejtsük el hogy minden kétélű dolog, rajtam és rajta állt hogy ez a kapcslat meddig tud tényleg az lenni.

Megosztás a facebookon

Ha lenne egy kézzel fogható akármi, amivel meg tudnám jósolni, hogy van-e értelme a kapcsolatomnak, és van egyáltalán jövője, nagyon tudnám értékelni.

Borzasztó nehéz időszakot élek meg. A nagy szerelem valahogy teljesen máshogy volt bennem. Nem mondja, hogy szerelmes, mondja, hogy szeret, hogy érez dolgokat, de ezt ne várjam el, hogy azt mondja, szerelnes, Nem tudom, mitévő lehetnék. Ami igazán zavar az  a pár hónappal ezelőtti, megszólalása, hogy többet érez irántam. Meglehet, akkor sem úgy élt a szavakkal, hogy szerelmes belém, csak hogy nagyon szeret, de nem gondoltam abba, bele, hogy itt ilyen problémák is lehetnek... Ugyan, ki gondolhat bele ebbe ekkor. Az akkor egy szerelmi vallomás volt, én igy fogtam fel, aztán rá pár hétre jött a dilemma. ..

 

Megosztás a facebookon

Gyönyörű 10 nap után huppantam be az ágyba és írom soraim. Minden lében kanál Kata persze hozta formáját, de a dolgok  mindkét emberen múltak.

sétáltunk a Duna parton, sokat beszélgettünk, fagyiztunk. Hatalmas adagokat, amiért az ember úgy érzi, hogy a pénze jó helyen van. Nem is tudnék az ismertségeimből olyan helyet mondani, ahol azt mondtam volna, hogy igen, ide máskor is szívesen visszatérnék.

Ugyan ettem még finom fagyit Balatonmárián, és a "balaton legjobb fagyija" volt, de ez szerintem annál ez finomabb volt.

A három fia közül kettőt ismertem meg, bár azt hiszem ez a szó ide kevés, s talán nem pontos. Annyit nem beszélgettünk.

Nem mertem közeledni, ez a félelmem bizom benne elmúlik idővel, s mindenki felold. Ez a feloldás örülnék, ha pozitiv lenne, és elfogadnának.

Nekem még mindig megvannak a szorongásaim, amit ő nagyon jól meglátott, és igyekezett kezelni. Persze nem várhatom hogy mindig minden helyzetben toleráns legyen, főleg ha rá se szolgált a bunkó viselkedésre.

Igazán gondoskodó embert ismertem meg benne, és ez az amiben nem csalódtam. Sőt, ami azt illeti, semmiben nem tudtam csalódni.

Egy dolog bánt, és félek végezetes erővel sodorhat el minket egymástól, az pedig egy harmadik ember megjelenése, vagyis pontosabban ki nem lépése az életéből.

Hinnem kell, hogy ő felszívárod idővel, de a türelmem nem éppen jól funkciónál, és bár 10 hónapig türelmes voltam, most már, ebben a helyzetben igencsak nehéz helytállni, kitartani, és türelemmel lenni.

Azt mondják a türelem rózsát terem. Én megkaptam ezt a rózsát, de tele van tövisekkel, amikre nem számítottam, és úgy kaptam meg, hogy ő saját maga sem tudja, hogy egyébként meg vannak neki.

AMIT én problémának érzek, ő még nem. A nap kisüt, és felszáradnak a könnyek, ahogy ezt egy barátnőm írta még tíz évvel ezelőtt, mikor nagyon szomorú voltam egy ugyancsak nagy szerelem miatt.

Az illető gőzerővel s tomboló erőszakosággal teper, mint ha muszáj lenne. Elvesztett valamit, amit ki, ki hogyan lát. Én így, ő úgy. Még szemfedő van rajta, de ha, mégis jól látná se tudnám elfogadni. Azzal a szerelemmel, amivel iránta volt, úgy érzem, sose érek fel. Kevésnek érzem magam meglehet, bizonytalannak a helyemben. Sokszor megfordul a fejemben, hogy elég jó vagyok-e. Azt mondják ez normális érzés, csak ne vigyem túlzásba.

Hát én nekem már sikerült.  nem tudom magam okolni, úgy érzem igazam van, és ez az ember csak szomorúságot és fájdalmat okoz a páromnak, én pedig nem tehetek semmit, csak várok...Várok, hogy végre teljes szívvel azt tudja mondani, hogy én vagyok az akivel igazán boldog, és az aki felé pedig állítása szerint még fűzi egy nagy szeretet, az elmúlik.

a birtoklás vágyat érzi csupán, és igaza van, de nem csak ez van bennem. Egy olyan fajta féltés is amiben úgy érzem, tehetetlen vagyok.

Vajon meddig várok?

Megosztás a facebookon

Az előző írásomhoz képest jó pár nap lefojt, bár azt gondolom, az se mindig tud célravezető , ha mindennap írunk, írunk, és írunk.  sok minden lefojt a Dunán azóta, hiszen szabadságon is voltam, és várom a következőt.

Ha egészen pontosan akarnám körülírni a helyzetet, még 10szer csekkolok be, majd ki a gyár kapuin. Azt gondolom - és erről tényleg csak röviden egy két szó erejéig- mindenki nagyon várja már ezt a két hét leállási időt, mert tele van a bugyi, de nem kicsit. Egymással sem vagyunk türelmesek, szurkálódunk, bántjuk a másikat, úgy hogy közben észre sem vesszük, és ebben én is benne vagyok. Úgy is, mint sértett, úgy is mint a fő fő kolompos.

A szerelmi életem igazán felpezsdülőben van, kisebb- nagyobb zűrrel, össze-szólalkozásokkal, és be-be szólongatásokkal, de az érzelmek terén most is csak azt írhatom, hogy boldoggá tett a választásom.

Az se mindig ríkat meg mikor egymás korát vizslatom, bár igazság szerint a napokban sokat töprengtem ezen.

Félek az emberek reakciójától. Mindig olyan voltam, aki igencsak ad a külsőségekre, az emberek véleményére, amiről ideje lenne "leszokni" hisz ez talán csak egyfajta rossz berögződés, ahogyan egyébként sok más is, ami engem illet.

A párom, egy rendkivűl csodálatos ember, és jó ember.  Nem elfogultságból írom, de nála valóban többször érzek némi hiányt, ami úgy érzem leginkább bennem van. Talán kevés vagyok, nem elég jó, nem elég szép, túl fiatal, és olykor még buta is.

Az olyan napok után, ami ma is volt, mellébújnék, bevackolnám magam a karjai közé, és azt szeretném, ha csak simogatna míg el nem alszom. Ezek legtöbbször akkor vannak, mikor a szeretethiányom a tetőfokán van, ja és tombolnak a hormonjaim. Nem épp a legpozitivabb értelemben, de tombolnak a mocskok.

A távolság ami kettönk közt van, igazán ilyen napokon a legérezhetőbbek, viszont bizonyos lépésekre még nem szántam el magam. Ez nem gond. Még. Örökké nem így lesz, de addig igyekszem megmaradni mellette, és remélem ő is.

 

 

 

Megosztás a facebookon