Jóval aligha tudok számolni még magam előtt sem. Napirendre térni, átgondolni, ezt az őrült érzés egy igazi feladat. kettő érzés, kettős fájdalom...

A féltékenységem örűletes méreteket szőtt, magamban keresve hibáim, egyre jobban szomorodok, és egyre nehezebb egy határvonalat találni, ami egy élhető életet, egy igazi boldog szerelem reménye. Remény? Ugyan! megint magam szédítem...

Egyet tudok, imádom ezt a nőt, a hálójába font, ha akarta ha nem. Azt hiszem, úgy érzem, megbánta már mikor olyasmi szavakkal játszott, mint, nehéz rajtam kifogni, én nem doblak el, csak mert problémás vagy. Talán Ő sem gondlta hogy ennyire.

Persze ne felejtsük el hogy minden kétélű dolog, rajtam és rajta állt hogy ez a kapcslat meddig tud tényleg az lenni.

Megosztás a facebookon