Lehetek én?

 Magam se gondoltam, hogy a következő bejegyzésem majd olyan téma lesz, amit magam is pironkodva írok szégyennel, vággyal, és szeretettel ötvözve élén egy hatalmas szerelmes érzéssel, vagy legalábbis ahhoz hasonló, bizonytalan érzés gombolyaggal.

Most miközben ezeket a sorokat írom meg kell kell jegyeznem a hitelessége miatt leginkább, hogy megittam jó pár sört, de gátlásaim, és fogalmazásom helyén van. Csak a szívem van darabokban és kettéosztva.

Lehet barátságból szerelem? 

Én azt érzem : lehet.
Én nem akartam tudomásul  venni. Egész sokáig. Ha kettőnk történetét kellene leírnom, szavakba foglalnom nem menne, mert hosszú, bonyodalommal tarkított.

Megjegyzem kibaszottul nem az a célom hogy az olvasó, vagy akár én elfojjak a képernyőn, legfőképp mert én egy mártir szerelmes vagyok. Hiszen csak terápiás jelleggel igyekszem kiírni magamból mindazt, ami nyom, és  valamilyen szinten leírom mindazt ami bennem van, átgondolva minden szónak a súlyát.

A legfontosabb tény hogy van egy  párom. Azért merem használni ezt a szót, mert belül egy tökéletes csodaszép lelkivilággal megáldott ember. Akinél mindig kevésnek éreztem magam de mind amelett szerencsésnek és szerencsétlennek egyszerre- A kettő ötvözete volt a szívemben és van. Sosem voltam az aki kettő vasat tartott volna a tűzbe. hűséges, őszínte embernek tartom magam.  De egy éve van egy olyan ember az életembe aki mindennél fontosabb. senkiért s semmiért nem cserélném el.

Végig akarom, és végig fogom kísérni az életében. közel van a lelkemhez.

Egy évünk alatt sokszor elképzeltem együtt.,de mindig megijesztette a tény ,hogy túl jó lenne, túl jó... félek... Ő is fél..

Mit tehetünk?  Választhatom őt?

 

Megosztás a facebookon