Mikor összejöttünk, már jó egy éve beszélgettünk, telefonon. Addig csak elvétve esett szóba a találkozás lehetősége. Aztán változott a helyzet nyáron, és abból a szempontból jó volt, hogy júliusban, augusztusban, sőt szempterben is meg tudtk oldani a találkzásainkat 1-1-1 hétre. Ezek a talik kellettek, hisz egy távkapcsiban még ez is kevés. nem mindennaposak az élmények, egy hétig pedig mindenki igyeekszik a legjobb formáját hozni. Azért volt érdekes a helyzet az elején is már, mert a korkülöbség ellenére stimmelt minden, viszont neki volt egy ex barátnője, ha lehet így mondani. Ezt a lányt elmondása szerint sose kapta meg igazán. Családja volt, 1 éves kis gyermek édesanyja, és feleség, aki ingázó és zavart életét élte az identitásáa közepette. kiváncsiság volt-e részéről nem tudom, bizonyos jelek erre, más jelek meg amarra adtak következtetni. Rajongásig bele volt esve a párom, talán mert sose kapta meg, vagy más oka lehetett, nem tudom. Úgy mondta, benne megtalálta azt a szerény, női képet, ami számára egy igazi női kép. Ilyen egy igazi nő... Ez akkor nagyon rosszul esett, mivel tulajdonképpen ez egy kérdésre kapott válasz volt, hogy mivel jobb nálam, s miért érdemel ki tőle bizonyos tuladjonságokat, amiket én nem... Júliusban nekem volt egy kialakuló kapcsolatom, amit eldobtam miatta, hiszen Ő lépett fel, s tárta elém a helyzetet, én meg repdestem az örömtől, hisz régóta voltak gyengéd érzéseim, s valóban csak az a pici kis lökés kellett, amit akkor úgy éreztem, egy beteljesült álom... Rettentő gyorsan keveredtem vele intim kapcsolatba, s miután találkoztunk, boldog voltam, egészen addig, amig egy hajnalban ( nem tudom hogy első vagy második hetünket töltöttük-e együtt) szólt a telefon. Hajnal fél 5 lehetett. Nyár volt, olykor már fenn voltunk akkor, na meg hozzá kell tenni, Ő elég rossz alvó, így ezek az ébren alvások neki nem új keletű dolgok. Kitti volt, aki épp dolgozóba ment, és ilyenkor rendszerint hivogatták egymást. Aztán jöttek az sms-ek, hogy hiányzol, szeretlek, amit szócsata követett. Kérdőre vontam, s kértem, hagyja őt, ha engem választott. Minduntalan kihátrált a beszélgetésekből, magyarázkodásnak tüntek a válaszai, végül, belém akarta magyarázni, hogy csak barátok. Barátok? átlátszó volt mint a Nap. A párom még mindig szerelmes volt ebbe a lányba, én meg talán valami kis pótlék lehettem, aki akkor felmelegítette pár órára a szívét, na meg az ágyát leginkább. Legalábbis is így tűnt, s így is éltem meg...Ezt utána még a héten vagy 2x eljátszotta, amit nem értettem. A kérésem melyik része nem volt világos, zakatolt bennem... És az is, hogy én odaadtam mindent neki, hisz megtörtént...és azt mondtam, hogy szeretem őt. Itt jött a második csapás...de bár ne jött volna. Mikor ezt mondtam ő csak meredten, sajnálkozva, szeretettel csupán, magam se tudom azt az arcot leírni ami akkor tekintett vissza rám, de nem a szerelmes Nő arca nézett vissza, és összetört bennem a világ. Hisz otthagytam a barátnőmet érte, hisz azt mondta szeret... Hisz, ilyen szerelmi vallomást, amit tőle kaptam, nem igazán szoktam... hisz, hisz, hisz....Saját érzelmeim csapdájába estem bele... Időt kért. kérte, várjak. Kérte, hogy adjak időt arra, hogy letisztuljanak az érzései, hogy nyugodtan szerethessen.... Milyen diplomatikus válasz, ugye? Te viszont, aki hallgatja, és neked mondja, csak ülsz, és nézel ki a fejedből, hogy Atyám Uram, mibe keveredtél megint? Az összes szerelmi csalódásod emléke hirtelen feljön, feldagad egy nagy léggömb szerűségnyire, és a tű, ami kidurrantja, ott van, csak arra vár, hogy pukkadjon ki. Mit tesz a szerelmes nő? Belemegy. Időt ad. Bízik a jóban, hisz abban hogy viszont szeretik. A tűske megmarad, de a remény ott él benne.

Megosztás a facebookon