Facebook, szófordulatok, Társaság, pasik, Nők, ismerkedés, kapcsolat

Nagy problémává vált az utóbbi időszakban, nekünk fiataloknak az "eltrágárosodása, a kifejezetten facebook orientáltság, blog orientáltság, film orientáltság gyakorivá válása. A könyveket elhagytuk, a szókincs nem fejlődik, nem használjuk az agyunkat, és emellett, a kifejezőképességünk romlik, érzelmi és értelmi konfliktus helyzetekben problémává válik a helyzet megfelelő kezelése.

Adott kapcsolat kialakításánál gondba ütközhetünk. A nem megfelelő kommunikálás a másik felé, és adott mondatok helytelen észlelése, mind fakadhat az aluliskolázottságból, vagy baráti körben elhangzott szófordulatokból. A vastag réteg amit képeztünk, olyannyira gyakori , hogy már mindenütt felütötte a fejét, mint egy vírus.

Mikor én még gyerek voltam, és iskolába jártam, nekünk kötelező olvasmányaink voltak, és keményen vették, amennyiben nem teljesítettük. Sose voltam jó tanuló, bár rossznak se mondhatnám magam. Inkább olyan lusta forma akinek agya van, de nem akarja használni. Talán a butulás szele suhíntott meg, amikor úgy véltem nem érdemes időt, se energiát pazarolnunk a tanulásba, hiszen az eredmény jól tapintható, tisztán látható, és csak az nem veszi észre aki nem akarja. Mindezzel semmi olyan célom nincs, hogy bárkit is a tanulás ellen fordítsak, csak azt mondom, hogy a tapasztalat az bizonyítja, hogy ezt a világot, csak úgy tudod túlélni, hogyha hülye vagy. Vagyis elég hülye. :D

Bő tizen akárhány év után rájöttünk, hogy az iskola padban eltöltött idő, akár hasztalan időfecsérlés is lehetett, hiszen a munkaerő piaci elhelyezkedés egyre süllyed, és nekünk kapálnak erősen, mert sokszor... Igen sokszor... muszáj kihangoztatni, egy - egy munkáltató ( ha csak egy- egy lenne...)  30 éves tapasztalatot vár a munkavállalótól.

Szóval. Szeretnék, jó magam egy olyan pozítív dolgot és értelmet találni a mostani 21. században ami a fejlődés javára vált, és nem romboló, butító, lealacsonyító hatású, de eddig nem akadtam rá. Ez meglehet az én hibám, nem kutatom elég alaposan, nem tudom.

Az ismerkedéseim nagy része az interneten történik. Ahogy egyébként most már legtöbbünknek. Több 30 feletti nő és férfi ott keres magának valakit, és ez leginkább valamilyen szexuális megfontoltságból fakad. Ritkán alakul ez komoly kapcsolattá. Azt vettem észre sok fiatal megijed ettől ha azt a szót használja valaki, hogy komoly kapcsolat. Talán mert ott elvárások vannak. De azt is megfigyeltem, hogy sokszor ez valamilyen alá fölé rendeltségről szólna, ha szól is valamiről, semmiképpen nem egyenrangúságról. Röviden és egyszerűen fogalmazva, himsoviniszta pasikból rengeteg lett. Nem kétlem, hogy ez régen is így lehetett, csak akkor nem adtak neki ekkora hangot, és talán, de csak talán nem kezelte ezt senki úgy, hogy ez egy olyan dolog, amire büszkének kell lenni.

Egy rossz élményem szeretném megosztani. Egyik, és legfontosabb oka az emlékezés, azaz, hogy sose felejtsem el, hogy igyekezni kell, hogy ne essek ugyanabba a hibába.

A történet jó tíz évvel ezelőtt kezdődött, mikor még valahogy a világ is sokkal komplexebb volt, és sokkal nyitottabban kezeltem az embereket és érzelmeket. Egy nagyon szép de egyben keserű szerelemben volt részem, és mondhatjuk, hogy első nagy szerelmem tizenöt évesen volt, akivel még tíz év után is beszélő viszonyban vagyok. A fontosabb alkalmakkor keressük egymást, pár szóban elmondjuk kivel, mi történt.

Hát Ezzel a pasival én találkoztam... s valami brutális lerombolodást véltem felfedezni benne, ami elgondolkodtatott.

Mindez az ő hibája lenne kizárólag? Fogjuk rá egyszerűen a társadalom hibájára, mert egyszerűbb, és takarozzunk, azzal, hogy hisz már alig van lány akinek egézséges igényei vannak egy randi alkalmával?

Ha másért nem , de az emlékek miatt is, a tisztelet megadása fontos lett volna. Majd 12 órán keresztül hallgattam, mennyire bunkóvá vált az évek alatt ez a pasi, és egyébként is, mi közöm van mindehhez, mert ő nem is azért mondja, mert kérdeztem, csak mondja, hogy tudjam. Jelzem valóban nem kérdeztem....

Ülünk a kocsiban, ő pedig felszólalt, hogy egyébként ha valaki ül mellette  és ennyire rossz navigátor, mint én, már rég pofán baszta volna. Tehát. Ha jól értelmeztem, örüljek, hogy engem nem, de csak mert annyira kedvel, és van közös múltunk.  Majd hozzátette, hogy neki amúgy egy nő se szokta megmondani, hogy mit és hogyan, mert ő tudja. Neki nincs szüksége vezénylésre, elég érett férfi. Nos ez a baromi érett pasi, pár órával később a zokogás hátárán ült mellettem a kocsiba, mert éppenséggel két csajszi közt őrlődve, maga se tudja mit akar.  A kocsiban lévő lámpát nem engedte felkapcsolni, viszont jól ismertem, és ebben az egyben nem változott. Hogy ez erény e vagy nem a mai világban, ezt csak Ő maga tudja eldönteni.

Szóval  hősünk, még a bömbölde és lelki dramaturgia előtt, némi szeretet morzsát, és illemet szórt felém, mert elvitt ebélni, és nem mondta az ebéd után, hogy fizessek. Automatikusan történt minden, ahogyan ez elvárt volt, és akkor úgy éreztem, örülök, hogy valami kis fény van benne, a sötétség mellett, ami a szívét már elborította...

Viszont ott motoszkált bennem a kérdés, hogy miért hívott el találkozni. Randiszagú volt a levegő, és mégse akar Tőlem semmit? Hát tudja ez a fazon egyáltalán mit akar? Hoztak már sokszor kellemetlen helyzetbe, de ez semmihez nem fogható.

A nyelvét dugja a szádba, de utána már a fél karod kell. És mikor visszautasítod felhökken, zavart lesz és nem érti, hogy ugyan már hát ennek a libának meg mi baja akadhat, hiszen ő egy fasza figura, akiért rajonganak a nők. Legalábbis állítása szerint...

Amennyire szomorú, pont annyira irónikus a helyzet.

Nemde?

 

 

 

 

Megosztás a facebookon